Közlemény
A Magyarországon működő közvetlen értékesítő cégeket tömörítő szakmai szervezet, a Közvetlen Értékesítők Szövetsége nevében szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, hogy tapasztalataink szerint az elmúlt hónapokban számos olyan vállalkozás jelent meg a magyar piacon, amely saját meghatározása szerint a közvetlen értékesítés módszerét alkalmazza, de a mi szakmai véleményünk alapján veszélyt jelenthet a gyanútlan és tapasztalatlan érdeklődők számára.
Kihasználva azt a helyzetet, hogy a világgazdasági válság következtében a munkahelyek megszűnése, illetve a nehezedő megélhetési feltételek miatt mind több ember keres kiegészítő vagy új jövedelemforrást, egyes cégek olyan kecsegtető ajánlatokkal állnak elő, melyek szakmailag és etikailag alapjaiban megkérdőjelezhetőek, az emberek megtévesztésére mégis alkalmasak.
Ezért azt tanácsoljuk, hogy ha ilyen ajánlatokkal találkozik, mindig nagyon körültekintően járjon el. Javasoljuk, hogy szerezze be a lehető legtöbb elérhető információt a cégről és működéséről, valamint kérjük, hogy ismerkedjen meg azokkal a honlapunkon (www.dsa.hu) található Ajánlások-kal is, amelyek fontos szempontul szolgálhatnak döntéséhez és a megfelelő cég kiválasztásához.
Ezek közül a következők a legfontosabbak:
Első helyen emelnénk ki annak a veszélyét, ha arra bíztatják Önt, hogy nagyobb összeget fektessen be már az induláskor. Néhány tízezer forint az a maximum összeg, amely a mai magyar piaci viszonyok között még elfogadható és valóban minimális kockázatot jelentő üzleti vállalkozásnak minősül.
A cég garanciális és visszavásárlási politikája is döntő ismérv lehet annak megítélésében, hogy valóban korrekt partnerrel állunk-e szemben. Járjon utána, mi történik akkor, ha meggondolja magát és ki akar lépni a rendszerből!
Érdemes megismerkednie szakmánk Etikai Kódexével is a honlapunkon (www.dsa.hu). Ez összegzi mindazokat az elvárásokat, amelyek biztosítják, hogy az adott cég tisztességes piaci magatartást folytat mind vásárlóival, mind munkatársaival szemben. A Szövetség tagcégei számára tagságuk alapfeltétele, hogy ezeket a normákat teljesítsék, ez fokozott biztonságot jelent mindazoknak, akik velük kerülnek kapcsolatba akár vásárlóként, akár termékforgalmazóként.
Reméljük, hogy a fentiekkel megelőzhetjük, hogy egy rossz választás miatt bárki negatív tapasztalatokat szerezzen, és ezt a Szövetség tagcégeire is kivetítse!
Ugyanakkor szeretnénk bíztatni is az érdeklődőket arra, hogy ha a felsorolt ismérveknek megfelelő minőségi termékeket forgalmazó céget találnak, akkor nyugodtan vágjanak bele ebbe a tevékenységbe, hiszen a közvetlen értékesítésben mindenki megtalálhatja azt az önálló üzleti lehetőséget, amelyet kis kockázattal és erős céges háttértámogatással valósíthat meg.
Ha további információra van szüksége, forduljon közvetlenül Szövetségünkhöz!
Elérhetőségeink:
Levél 1775 Budapest Pf. 100
Tel/fax 424-70-45
E-mail eva.rajki@dsa.hu
- - - A TIENS cég tagja a DSA hazai és nemzetközi szövetségének! - - -
- - - www.tiensbazis.com - - -
Description
"Reméljük, hogy a fentiekkel megelozhetjük, hogy egy rossz választás miatt bárki negatív tapasztalatokat szerezzen, és ezt a Szövetség tagcégeire is kivetítse! Ugyanakkor szeretnénk bíztatni is az érdeklodoket arra, hogy ha a felsorolt ismérveknek megfelelo minoségi termékeket forgalmazó céget találnak, akkor nyugodtan vágjanak bele ebbe a tevékenységbe, hiszen a közvetlen értékesítésben mindenki megtalálhatja azt az önálló üzleti lehetoséget, amelyet kis kockázattal és eros céges háttértámogatással valósíthat meg."
Presentation Transcript
Your Facebook Friends on WizIQ