WiZiQ helps to teach and learn online - any subject you can think of!
Join for FREE

TIENS magazin '09. 09-10.

  Add to Favourites
Post to:

magazin 20 09. S Z EP T EMBER –OK TÓBER I I I . ÉVFOLYAM 7. S ZÁM TISZTELT TANÁCSADÓ! 14 évvel ezelőtt indult el egy sikertörténet a világ közvetlen értékesítés térképén. A Tiencsinben megszületett vállalkozás egyedülálló volt akkor a maga nemében, hiszen az első olyan kínai cégről van szó, amely a közvet len értékesítés terén kilépett a hatalmas országon kívülre, s azonnal elterjedt a világ minden kontinensén, az egész séges életmód és a jólét lehetőségét adva minden embernek. Ma már, 14 évesen milliók isme rik a TIENS nevét, használják termékeit, s változtatják meg ezzel addigi életüket. Jogosan mondják tehát világszerte a tanácsadók, hogy „Boldog születésnapot TIENS!”. Mindannyiunk nevében szívből kívánom, hogy még nagyon sok sikeres esztendő álljon előttünk, megragadva a le hetőséget arra is, hogy a mostani körül mények között is tovább fejlődhessünk. Mert az élet nem áll meg, a sikereken nem lehet egy pillanatra sem megpihenni. Min dig kellenek a kihívások , az újdonságok. Ilyen előremutató újdonság számunkra a TIENS új terméke a Ganoderma Lucidum + 2 essences kapszula. Erről a kiváló termékről olvashat mostani magazinunk harmadik oldalán. No és ideje gondolni arra is, hogy itt az ősz, szervezetünket fel kell készíteni a közelgő tél kihívásaira. Tegye ezt meg mindenek felett a TIENS kiváló termékeivel! Nagyfejeő Attila ügyvezető igazgató Kiadja: TIENS Hungary Kft., 1072 Budapest, Rákóczi út 42., Tel.: (06-1) 268-1313, Fax: (06-1) 302-64-56, e-mail: info@tiens.hu, web: www.tiens.hu • A kiadásért felel: Nagyfejeő Attila • Szerkesztő: Marczis Judit • Nyomdai előkészítés: Layout Factory Grafi kai Stúdió • Nyomtatás: Folium Nyomda Kft. • Megjelenik kéthavonta TARTALOM 1 Ügyvezetői beköszöntő 2 A kínai versenykiírás nyertesei 3 Új termék: Ganoderma Lucidum + 2 kivonat kapszula 4 Csuka Erika: Hogy is lettem én… 5 Raffainé Laposa Mária: Minden jó dolog… 6–7 Dr. Tápai Mária: Gondolatok egy… 8 Jónás László: A TIENS visszaadta az életkedvem 9 Póta Attila: A kitartás meghozza gyümölcsét 10 Új 8* tanácsadó: Pálfi né Hauth Mária 11 14 éves a TIENS! 12 Kedvenc TIENS termékem2 magazin III. évfolyam 7. szám | 2009. szeptember–október A KÍNAI VERSENYKIÍRÁS NYERTESEI 100%-os nyertesek: Kovács Istvánné Papp Gulnara Papp Mihály Dr. Szilágyi Dezső Szabó Károly Somogyi Ferenc Takács László Hajdú Gábor Szabó Péter Kecskés Gábor Gyimesi Mónika Sipos Gábor Lászlóné Barkó Sándor További utazók: 50%-os nyertesek: Kovács István Kökényesi Imréné Bukovics Zsuzsanna Dr. Gyovai Ferenc A 2009-es kínai versenykiírást teljesítő tanácsadóknak sok szeretettel gratulálunk! A TIENS Hungary Kft. élményekben gazdag utazást kíván Mindenkinek! Bíró Anna Gálek Józsefné Faludy László Nádházy Tamás Márton Andrea Ságiné Pásztor Mária3 www.tiens.hu ÚJ TIENS TERMÉK! GANODERMA LUCIDUM + 2 ESSENCE CAPSULES (GANODERMA LUCIDUM + 2 KIVONAT KAPSZULA) Termékismertetés A Ganoderma Lucidum + 2 essence capsules (Ganoderma Lucidum + 2 kivonat kapszula) olyan egyedi összetevőket tartalmaz, melyeket fi nomított Ganoderma lucidum mycellumból és természetes Ganoderma lucidum spórákból nyertek, Huang Qi és Ginzeng kivonattal kiegészítve. A hagyományos kínai medicina ezen összetevői kölcsönösen erősítik egymás hatását. Fő összetevők Ganoderma Lucidum Mycelium (gombafonal): A Ganoderma lucidum Kínából származik. Az ősi kínai Shennong gyógynövény könyvben azt írták, hogy a Ganoderma lucidum kesernyés ízű és támogatja a szervezet –, az agy működését, valamint vitalizáló hatású, és magas tápértékű. A Ganoderma lucidum polysaccharidot, triterpenoidot és más összetevőket tartalmaz, melyek támogatják a májfunkciókat, az immunrendszert és jó közérzetet biztosítanak. Ganoderma Lucidum fal tört spóra: A fal tört spóra tojás alakú, melyben a hatóanyagok az eljárás (faltörés) következtében felszabadulnak, ezzel megnövelve a termék hatásfokát. Nagy mennyiségben tartalmaz triterpenoidokat, polysaccharidokat, polypeptideket, és más összetevőket. Huang Qi kivonat: A Huang Qi a Labiatae Scullaria Baicalensis Georgi gyökere, amely kiváló energiaforrás, és jól ismert támogatója a máj kiegyensúlyozott működésének. A modern kutatások kimutatták, hogy a Huang Qi-nek olyan összetevői vannak mint a glycoside, polysaccharid, amino savak és mikroelemek. Megkönnyítheti a vizeletürítést és enyhítheti a puffadás tüneteit, valamint jótékonyan befolyásolhatja a máj működését, a szervezet méregtelenítési folyamatait. Ginzeng kivonat: A ginzeng édeskés, de kissé ke sernyés izű is. Olyan hatékony összetevőt tartalmaz, mint a ginsenoside. Elsősorban a lépre és a tüdőre fejti ki jótékony hatását. Mint a szervezet fontos frissítője, a ginzeng táplálja és egyben védelmet biztosít, valamint jótékonyan befolyásolja a májfunkciókat is. Tanácsadói nettó ár: 9 775 Ft Tanácsadói bruttó ár: 12 220 Ft Fogyasztói ár: 15 275 Ft PV: 51 BV: 80%4 magazin III. évfolyam 7. szám | 2009. szeptember–október Egy kedves ismerősöm, Takács Zoltánné Marika többször keresett fel azzal a szándékkal, hogy tájékoztasson engem egy csodálatos üzletről. Marika néni az állandó kifogásaim ellenére kitartó volt és nem feledkezett meg rólam, szinte hét ről hétre felhívott, mire „megadtam ma gam”. Így 2006. május végén részt vet tem egy nyílt termékbemutatón Zalaegerszegen. Utólag már többször megfogalmazódott bennem, az Életben tényleg nincsenek véletlenek. Miért pont akkor mondtam igent, miért pont arra a bemutatóra mentem el? Azon a héten szembesültem azzal, hogy az egészségem „hadi lábon” áll és lehet, hogy komoly megpróbáltatások előtt állok. Erre a bemutatóra szinte a Ferihegyi repülőtérről érkeztek meg az előadók Kovács Zsuzsa (Ezüst Oroszlán) és Horváth László (8* tanácsadó), aki akkor vette át a BMW kulcsát Kínában. A marketing terv bemutatása alatt Laci azzal „vezényelt”, így számomra teljes hitelességgel mutatta be az üzletet. Zsuzsa több ezer éves keleti egészség fi lozófi áról, érdekes termékekről beszélt. Megértettem, hogy itt nem csak étrend ki egészítőkről van szó, hanem egy teljes rendszerről. Én csak ültem és hallgattam, kissé elvarázsolva, majd Ma rika néni az előadás végén elém tette a főbb adatokkal kitöltött regisztrációs lapot és közölte: „Itt írd alá!” No és mint egy szófogadó gyermek – hiszen az is lehetnék –, aláírtam. Ezt követően, befi zettem a regisztráció díját. Akkor eszméltem fel, mi is történt: BELÉPTEM! Kezdetben, szervezetem egyensúlyának helyreállítása volt a cél, ezért elkezdtem fogyasztani a termékeket. Természetesen betartva a tisz títás, pótlás, helyreállítás lépéseit, és fi gyelembe véve a szer vek aktivitási idejét. Több hét elteltével a szervezetem a termékek jótékony hatására reagált. A termékekkel kapcsolatos pozitív tapasztalataimat aztán gyorsan megosztottam több emberrel is, akik közül a mai napig is sokan állandó fogyasztók, hűséges vásárlók. Csapatomban egyre többen fedezik fel a marketing terv kínálta lehetősé geket, karrierrendszert, így munkatársaim sorra újabb és újabb mi nő sítéseket szereznek. Az igazi fejlődéshez, azonban még sok tanulásra van szükségünk, éppen ezért a cég és a felső vezetés által szervezett szemináriumokon sze retettel és érdeklődéssel veszünk részt. A TIENS cég igazi nagyságát, emberiség felé való elkötelezettségét a nemzet közi konferenciákon lehet megismerni. Az eltelt évek alatt lehetőségem volt nekem is részt venni Athénban és Budapesten, az Európai Konferenciákon, valamint Ke nyában a Világkonferencián. Az ottani élményeket átadni nem, csak átélni lehet, ezért szeretném, ha csapatomból mi nél többen eljutnának ilyen rendezvényekre. Meglátásom szerint azonban a pénz nél sokkal fontosabb a nyugalom, a harmónia, a lelki béke, amit magában hordoz ez az üzlet. Nagyon élvezem, hogy új embereket ismerek meg, új barátságokat kötök, mely remélem, kiterjed majd az egész világra. Szeretnék szabadon, ké nyelmesen és egészségesen élni, még többet utazni, melyhez Tóth Miklós szavait idéz ve már én is tudom a „TIENS egyirányú utca, csak végig kell járni! ” Köszönet a TIENS cég nek és az Elnök Úrnak a rendkívüli és egyedülálló termékcsaládért, a nagyszerű üzleti lehetőségért. Hálás vagyok a felső vezetésemnek, szponzoromnak Ta kácsné Marikának és Kovács Zsuzsának segítségükért, a belém vettet hitükért. A mai napig sokat tanulok tőlük az alázatról, a mérhetetlen odafi gyelésről, gondoskodásról és nem utolsó sorban a szeretetről. Itt meg kell említenem még Bukovics Zsuzsát, akivel nagyon szoros, baráti testvérvonal kapcsolatot ápolunk és több közös programon veszünk részt együtt. Büszke vagyok munkatársaimra, akik lelkesedése és elkötelezettsége erőt és hosszú távú perspektívát jelent számomra. Mottóm: Az a legfontosabb, hogy soha ne add fel! Csuka Erika 6* tanácsadó HOGY IS LETTEM ÉN A FANTASZTIKUS TIENS CSALÁD TAGJA…5 www.tiens.hu Egyszer volt, hol nem volt… Azt hiszem az írás még nehezebb, mint színpadon állni és mikrofonba beszélni magamról. Raffainé Laposa Mária vagyok, a Chi egyik hévízi „helytartója”. Nemrég 7* tanácsadó lettem! Köszönetet szeretnék mondani szponzoromnak, Bukovics Zsuzsának (8* tanácsadó), aki annak idején eljött hozzám személyesen, mert én azt vallottam, hogy: „Termékbemutatóra nem megyek!” Most pedig láss csodát, ez lett az életem és nem értem az embereket, akik nem élnek a lehetőséggel, amikor kapnak egy hasonló meghívást. Zsuzsi elhozta hozzám a Chi-gépet és ezzel együtt a szabadságot! Miután kipróbáltam a készüléket, annyit kérdeztem: „Mit kell aláírni?” A marketing tervet nem igazán értettem első nekifutásra, hiszen eddig kemény fi zikai munkát végeztem és furcsa volt, hogy lehet úgy is pénzt keresni, hogy csak beszélgetek. Ma már tudom, hogy lehet! 20 évet töltöttem a vendéglátásban, aminek köszönhetően gerincferdülést, térdkopást, elsa vasodást és egyéb nyalánkságokat sikerült beszereznem. Valahol ösztönösen éreztem, hogy jó lesz ez a lehetőség nekem. Ma már el sem tudom képzelni, hogy valamelyik cégnek reggel 6-tól este 24 óráig dolgozzak, kivéve a TIENS céget! A termékekkel sikerült a testi problémákat megoldani, a lelkemnek pe dig nagyon jót tettek az árengedmény értesítők. Hiszen tudjátok: ép testben ép lélek! Boldog vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Számomra nagyon fontos a kötetlen munkaidő és a szabadság. A hálózatépítés, termékforgalmazás nem munka számomra, hanem kedvenc időtöltés. Eddig nagyon sokat kaptam a TIENS cégtől: szabadságot, egészséget, pénzt! Már csak egy társ hiányzik az életemből, akivel még hatékonyabb lenne a munkám. Itt ezt a segítséget is meg kapom, hisz rövid távú célom az autó díj megszerzése (mond juk BMW), aminek segítségével biztos vagyok ben ne, hogy a nagy Ő is hamarabb rám talál! Jó érzés, amikor felhívnak telefonon egy bemutató után az emberek, és elmondják, hogy megszűntek a problé máik a termékek hatására. Ennél már csak egy tányér le ves esik jobban Kovács Zsu zsáéknál (Ezüst oroszlán)! Köszönöm Zsuzsik, hogy vagytok és Veletek dolgozhatok! Ui: Egy jó tanács minden kezdőnek: Mindig legyen Nálad Chitosan! De ez már egy referencia, legközelebb a színpadon elmesélem! Raffainé Laposa Mária 7* tanácsadó MINDEN JÓ DOLOG KÍNÁBAN KÉSZÜL, AMI NEM, AZT HAMISÍTJÁK!6 magazin III. évfolyam 7. szám | 2009. szeptember–október Tisztelettel üdvözöllek Téged is, aki már velünk vagy fogyasztóként, vagy tanácsadóként, és főleg Téged, aki még „csak” szimpatizálsz velünk, a TIENS termékekkel, a TIENS céggel. A Tóth Miklós (Arany Oroszlán) által elindított magyarországi TIENS tanácsadói struktúrában három, úgynevezett fő szponzorvonal van jelenleg. Az egyiknek a vezetője Giliga György (újonnan minősült Ezüst Oroszlán). Én, Dr. Tápai Mária, ebben a vonalban dolgozom, mint az egyik, ún. független 7* tanácsadó, immáron ötödik éve. „Gyárilag” orvos vagyok, kórboncnok és bőrgyógyász. Szokták kérdezni az emberek, hogy mi a hobbim. Az enyém a TIENS! Ahol pedig ezt igazán kiélhetem a rendezvényeink, az Alapszemináriumunk. Na, ne ijedj meg Kedves Olvasó, csak a neve az, ami ennyire hivatalosan hangzik. A Giliga vonal, azaz Mi, minden hónap egyik szombatján, Budapesten, a Hotel Platanusban összejövünk. Azt valljuk, hogy a rendezvénynek nagy jelentősége van, mert TIENS-ses energiával csak TIENS-ses rendezvényen lehet feltöltődni. Az a megtiszteltetés ért, hogy egy ilyen szom bati napnak én lehettem a szervezője és a házigazdája július 25-én. Divatos kifejezéssel élve, kihívás volt ez a feladat, hiszen az emberek az ország minden tájáról ideérkeznek, Debrecentől Pécsig, Hatvantól Szegedig, de voltak a határon túlról is. Van, akit a TIENS termékek és az azzal kapcsolatos termék tapasztalatok érdekelnek, van, akit inkább a pénzkereseti lehetőség és van, akit már a hálózatépítői tevékenység rejtelmei. Közben a rendelkezésünkre álló idő korlátja is szorít bennünket, rövid a nap, igyekszünk minél több információt, élményt átadni egymásnak. Szerencsére akit „megcsap a TIENS füstje”, az már meg mer szólalni az emberek előtt. És ez igaz volt az én segítőimre is. Örömmel tapasztaltam, egyre többen érzik, hogy a nap sikeréhez mindenki kell, ez is egy csapatmunka. Mindenki han gulatfelelős! Az egyik számítástechikában jártas fi atal munkatársunk Minyó András (5* tanácsadó), a PowerPoint-os profi háttér biztosításával segítette érthetőbbé és még élvezhetőbbé tenni a hallottakat, mert, hogy az volt bőven. Levetítettük a TIENS cég jövőjét érzékeltető kisfi lmet, az épülő óriási Egészség és Ipari Parkról. Az 1995-ös kezdeteket is felelevenítettük, hiszen aktualitása volt, mert augusztus 3-a a cég születésnapja. Gondoljatok csak bele, 14 dinamikus év, mely nek eredményeképpen 16 millió regisztrált ember élvezi a világon a TIENS termékeit. Dr. Németh Mária (6* tanácsadó) segített ”terjeszteni” a kínai orvoslás fi lozófi áját, az öt elem tant, az egészség körét. Fontosnak tartjuk, hogy az emberek ezt elfogadják, Te is Kedves Olvasó! Hiszen pontosan ettől több és más a TIENS termék család, mint a többi, napjainkban forgalomban lévő étrend kiegészítő. Még hogy a fi atalságot nem érdekli az egészség! Dehogynem! Oly annyira, hogy a 26 éves ifj Giliga György (újonnan minősült 8* tanácsadó) megosztotta nézeteit a helyes táplálkozással kapcsolatban, hiszen ő több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Mindebbe pedig beleszőtte a TIENS táplálék kiegészítőinek bemutatását. Hangsúlyt fektetett a Magyarországon most megjelent új termékre. Ez a Ganoderma + 2 kivo nat kapszula. Meg érdemli a fi gyelmedet Kedves Olvasó, mert na gyon különleges a gyár tási előállítása. Ettől lett ma gas színvonalú, kiváló minőségű. Az sem elhanyagolható, hogy 300 mg ganoderma van egy kapszulában. Sőt minden elemre – az öt elem tanra visszautalva –, az elemekhez kapcsolódó szervek harmonizálásában ígéretes! „ONE FAMILY – ONE WORLD” GONDOLATOK EGY TIENS „CSALÁDI” NAPRÓL7 www.tiens.hu A TIENS egészség megőrző-és regeneráló készülékeivel szerzett fantasztikus terápiás tapasztalataikat Dr. Csonka Erika (6* tanácsadó), Djerman Irén (5* tanácsadó), Dr. Katona Magdolna (4* tanácsadó), Dr. Sarnyai Ildikó (4* tanácsadó), Dr. Ma kány Julianna (6* tanácsadó) osztotta meg velünk. Őket nagy érdeklődéssel hallgatták. Azt látom, hogy az embereknek nagyon fontos, mit mondanak az egészségügyben dolgozók. És neked, Kedves Olvasó? Igen, nekik is jó tapasztalataik vannak, és azt vallják, a TIENS alkalmas arra, hogy a nyugati orvoslást ezzel kiegészítve rövidebb idő alatt, még jobb eredményeket tudnak a praxisukban elérni. Mivel a kínai fi lozófi a szerinti tűz elemben, a nyárban vagyunk, így elkerülhetetlen volt, hogy a napozás, a D-vitamin, a Béta-karotin, a bőrrákok és az ezzel kapcsolatos ellentmondásos tudo má nyos nézetek is terítékre kerültek. Dr. Ka tona Ágnes (5* ta nácsadó) minőségi hát térképek se gít ségé vel nyugta tott meg ben nünket, hogy a TIENS Kalcium, Veican, Ican, Spirulina, Cholican ké szítményei ebben a témában is abszolút meg oldást jelenthetnek. Kedves Olvasó! Te se felejts el választani ezek közül! Sándorné Vasvári Kati (5* tanácsadó) a TIENS cég marketingtervét mutatta be. Ideális alany volt erre a feladatra, hiszen elmondta, hogy ő két évig nem csatlakozott, nem igényelt vásárlói kártyát, úgy volt aktív fogyasztója a cég termékeinek! Fel is hívta mindenki fi gyelmét, hogy ezt a bakit senki ne kövesse el, mert ő elborzadt, amikor így utólag számolgatta, hogy mennyi ponttól és árengedménytől, azaz a cég általi visszatérítéstől esett el. Kedves Olvasó, erre Te is fi gyelj, és ha eddig elzárkóztál a marketing meghallgatásától most tedd ezt meg! Azt szeretnénk, hogy a csapatunkban lévő emberek jól érezzék magukat, képezzék magukat, hogy a TIENS cég üzlet fi lozófi áját etikusan alkalmazzák. A másolódás értelmében ugyanaz az információ menjen tovább. Ezért a vonalvezetőnk, Giliga György nagy hangsúlyt fektet a CD-k formájában is történő képzésünkre. Örömmel ajánlottuk a több mint 30 féle CD lehetőséget, a hasznosat, a szívhez szólót egyaránt. És Te Kedves Olvasó hallottál arról, hogy „ahány rendszeresen CD-t hallgató munkatársad van, annyiszor 1000 pontos forgalomra számíthatsz”? A nap utolsó fénypontjaként az aktuálisan minősülő, szintet lépő munkatársaknak gratulált a csoport. Megtapsoltuk őket, hiszen, ha Te Kedves Olvasó, már dolgozol a TIENS-ben, tudod magadról, hogy egy-egy szint elérése mögött mennyi munka, lelkesedés, csalódás, hit és kitartás van. Ezért nem csoda, hogy egy kis örömkönny is kicsordult. Eszembe is jutott ennek kapcsán valamelyik „Oroszlán” TIEN-ses embertől hallott mondás: a TIENS számodra a saját történeteddel kezdődik… Kedves Olvasó! Mi azon dolgoztunk ezen a napon, hogy legyenek olyan új és új emberek, akik egyszer majd azt mondják a többi ember előtt, hogy „amikor én a TIENS-t megismertem…” Mind orvosként, mind az anyagi helyzetén javítani akaró emberként azt üzenem Mindenkinek: Jó helyen vagyunk a TIENS-ben! A találkozásunkig is üdvözlettel: Dr. Tápai Mária 7* tanácsadó8 magazin III. évfolyam 7. szám | 2009. szeptember–október 65 éves debreceni lakos vagyok, immáron nyugdíjas. Az életemet, az egészségemet, így a jövőbe vetett hitemet köszönhetem annak a találkozásnak, amikor megismerkedtem a TIENS csodálatos termékeivel. 1983-ban jelentkeztek a jobb lábam visszérproblémái. Kevés idő múlva pedig bekövetkezett az első trombózis, ami megváltoztat ta az életemet, mondanom sem kell, negatív irányban. Az a keserves 25 év, amíg a lábam betegsége tartott, annyi mindentől megfosztott engem, amit e rövid írásban bemutatni szinte lehetetlen. Az első problémám alig múlt el, követ te a második és már nem is emlékszem rá, hogy mennyi. A helytelenül megválasztott gyógyszerek, kezelések, nem hoztak eredményt. Már az első év közepén megjelentek a lábamon a szörnyű viszketéssel járó fekélyek. Állandó jelleggel jelen voltak az életemben, rengeteg kellemetlenséget okozva. Utólag csodálom a családo mat, hogy türelemmel eltűrtek mindent, ami ezzel járt. A feleségem Katalin, látva a kilátástalan sor so mat, folyamatosan kereste a különböző természetgyó gyászati és egyéb lehetőségeket. Mindezekre, annak ellenére is sort kellett kerítenünk, hogy városunkban jó nevű orvostudományi egyetem működik a hozzá tartozó klinikákkal. Sajnos időközben a lábszáram annyira megdagadt, hogy meglévő ruháimat már nem tudtam használni. A bo kám körül kialakult egy igen komoly ún. elefántiózis és már csak a méretre készített ortopéd cipők ben tudtam járni. Az elkeseredésem a tetőfokára hágott, már komolyan a radikális megoldáson gondolkoztam, és készültem is rá! Egyedüli visszatartó erő az volt, hogy a családomra gondolva nem tettem meg. Nem tudtam itt hagyni imádott feleségemet, szeretett gyermekeimet, és csodálatos unokáimat. Higgyék el Kedves Olvasók, hogy 25 év, a közel 9200 napig tartó kilátástalan szenvedés igazán elveszi az ember életkedvét! A sok ezer feleslegesen beszedett tabletta, a több tucat km hosszú kötszer és a hozzá adott sok-sok kg kenőcs felhasználása sem hozott javulást. Mindezek mellett még nem szóltam arról, hogy mi mindenről kellett lemondanom. Elmaradtak a barátok, minden közösségi programból kimaradtam. Különösen rosszul esett az első években, hogy sem strandra, sem gyógyfürdőbe nem mehettem, maradt a saját fürdőkád. Még sokáig sorolhatnám azokat a kellemetlenségeket, amiket meg kellett élnem 25 év alatt. Az életvitelem teljesen megváltozott, nem tudtam gyalogolni, hosszabb utat megtenni. A kertünket is el kellett adni mivel ott sem tudtam ellátni a szükséges feladatokat. A fenti felsorolás közel sem tért ki mindenre. Meg kell azonban említenem a több évtizedig tartó negatív változások anyagi kihatásait is. Szerény számításaim alapján bátran mondhatom, hogy a közvetlen és közvetett költségek több millió forintra rúgnak, nem is beszélve az elmaradt lehetőségekről. Ezután jött 2008 tavasza, és hozta a megváltást azzal, hogy feleségem unszolására megismerkedtem a TIENS-sel. A korábbi hasonló termékek hatástalansága után igen pesszimista voltam. Azonban eldöntöttem, hogy kipróbálom a TIENS termékeket és megkezdtem az első termékek fogyasztását. Az első „kúra” 3 hónapig tartott, amely már látható eredményt hozott, sokat javult a lábam, az egész szervezetem állapota. A második „kúra” alatt már a maradék kisebb problémák is megszűntek. Az örömünk óriási volt, és nem tette kétségessé a termékek további fogyasztását! Tíz hónap elteltével a harmadik „kúra” végére újra a régi voltam. A TIENS-nek köszönhetően visszajött az életkedvem, jól érzem magam. Tudok tartósan gyalogolni, minden nap kerékpározom. Megváltozott az életem, és már nem is akarok gondolni a korábbi rettenetes időkre. Meggyőződésem, hogy a TIENS termékei megfelelő és kitartó használatával, még nagyon sok embernek nyújt majd segítséget! A TIENS csodáját mindenfelé hirdetem, és lelkes hálózatépítő vagyok! Köszönöm neked TIENS! Jónás László 4* tanácsadó A TIENS VISSZAADTA AZ ÉLETKEDVEMET9 www.tiens.hu 2009 februárjában csatlakoztam a TIENS-hez. Harczos Attiláné és férje keresett meg ezzel a lehetőséggel. Nagyon megtetszettek az egészség megőrző termé kek, a gépek, a kozmetikumok és az 5000 éves Kínai regenerációs fi lozófi a. Az MLM rendszert már ismertem, hiszen 1995-től 3 éven át egy másik rendszerben dolgoztam. Tisztában vagyok azzal, hogy a sikert nem adják ingyen. Kemény, kitartó, céltudatos munkával és sok tanulással lehetünk sikeresek! Azért, hogy tovább képezzem magam minden szemináriumon, előadáson és konferencián részt veszek, ahol nagyon sok új és okos dolgot lehet tanulni. Sok segítséget és tanácsot kapok a szponzoromtól, Harczosné Évikétől és férjétől, Attilától. Nagyon motiválóak számomra az utazási lehetőségek, a nemzetközi konferenciák és nem utolsó sorban az autó-, és a jogdíj, amit a TIENS családjában elérhetek és meggyőződésem, hogy el is érek! Én úgy gondolom, hogy ebben az üzletben fontos, hogy meg tanuljuk a rendszer má solódását. Ennek érdekében 20 fős csa patommal hetente rendszeresen tartunk tréningeket. Nagyon fontos a hálózat építése, a megfe lelő „szélesség” és a stabilitást adó „mélység” valamint a kitartás! A TIENS egy óriási világcég, fantasztikus termékekkel és egyedülálló marketing tervvel. Jelenleg 4* tanácsadó vagyok, másfél hónap alatt ér tem el. Év végére 6* tanácsadó leszek, és 2 éven belül szeretném megkapni az autót és a jogdíjat is! Úgy gondolom ettől biztosabb „nyugdíj” nincs, ezért mindenkit arra ösztönzök, hogy a TIENS családjába érdemes belépni! Póta Attila 4* tanácsadó A KITARTÁS MEGHOZZA GYÜMÖLCSÉT TANÁCSADÓINK TOLLÁBÓL! Kedves Tanácsadó! A TIENS Magazin folyamatosan helyt ad olyan beszámolóknak, amelyek a tanácsadók tevékenységét érintik. Különböző rendezvényekről, bemutatókról, szemináriumokról várunk fényképeket, beszámolókat, amelyeket a későbbiekben megjelentetünk a TIENS Magazinban. A tanácsadói beszámolók korrektúrázásának, stilizálásának jogát fenntartjuk.10 magazin III. évfolyam 7. szám | 2009. szeptember–október Baján élek férjemmel, 2 fi unkkal és Édesanyámmal. A kisebbik fi am középiskolás, a nagyobbik harmadéves főiskolai hallgató. Én könyvelőként, és tolmácsként dolgoztam egy cégnél, de jelenleg csak a TIENS-sel foglalkozom. MLM üzlettel 18 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni, akkor csak az anyagiak motiváltak, de a rossz marketing terv miatt abbahagytam az akkori üzletépítést. 5 évvel ezelőtt csatlakoztam a TIENS-hez, nem hálózatépítési céllal. 2 évig csak fogyasztottuk a termékeket, gyakorlatilag 3 év alatt lettem 8* tanácsadó, hiszen pár hónappal ezelőtt értem el ezt a szintet. Először csak a termékek érdekeltek a családom egészségének megóvása érdekében. És így lett az egész család lelkes TIENS termék fogyasztó! Amikor az első célt elértem, elhatároztam, hogy szabadidőmben a TIENS-sel fogok foglalkozni, és kitűztem a következő célt: 8* tanácsadó akarok lenni! Sikerült ezt is elérnem, mert hittem a termékekben, a cégben, és hittem magamban is és abban, hogy el tudom érni a kitűzött célt. Az üzlettársaim nem tudnak olyat kérni, amit ne teljesítenék. Volt olyan hét, amikor 7 napból 7 napon bemutatót tartottam. Segítséget felsőbb szponzoraimtól Papp Gulnaratól (Bronz Oroszlán) és Somogyi Ferenctől (8* tanácsadó) kaptam. Ezúton mondok köszönetet nekik! Valamint köszönöm az üzlettársaimnak/csapatomnak is a segítséget, mert nélkülük nem sikerült volna elérnem a 8* szintet. Azt szeretném, hogy ők is minél előbb érjék el céljaikat, melyhez én minden segítséget meg szeretnék adni számukra! Felejthetetlen élmény volt számomra, amikor sikerült eljutnom Athénba a csapatommal. 2010-ben szeretnék velük eljutni Kínába is! Igyekszem részt venni minden TIENS rendezvényen munkatársaimmal együtt. Fontosnak tartom, hogy ezeken a rendezvényeken, szemináriumokon minél többet megtudjunk az üzletépítésről és a termékekről. Köszönetet szeretnék mondani az Elnök Úrnak, hogy olyan termékeket adott számunk ra, amikkel segíthetünk másoknak. Végezetül hagy osszam meg az én „csepp” üzletfi lozófi ámat, ahogyan a TIENS-t szoktam emlegetni: CS – család: a világon minden TIENS tag egy családhoz tartozik E – egészség: egészségesek maradhatunk a TIENS termékekkel P – partner: új partnerekkel, munkatársakkal ismerkedhetünk meg P – pénz: pénzt kereshetünk, ha a TIENS-sel foglalkozunk Kívánom, hogy mindenki a világon érje el az egészséget, gazdagságot és boldogságot a TIENS segítségével! Pálfi né Hauth Mária 8* tanácsadó ÚJ 8* TANÁCSADÓ: PÁLFINÉ HAUTH MÁRIA11 www.tiens.huÉVES A TIENS! BUDAPEST, 2009. AUGUSZTUS 2., KAKAS ÉTTEREM12 magazin III. évfolyam 7. szám | 2009. szeptember–október TISZTELT TIENS TANÁCSADÓ! Kevesen vannak, akik szeretnek a statisztikákkal fog lalkozni, viszont mindenki örömmel veszi, ha egy-egy statisztika segít néhány fontos döntés meghozatalában. Talán az Ön fejében is megfordult már a kérdés: „Mely termékek lehetnek a TIENS legkedveltebb termékei Magyarországon?” Nos, most egy csokorba szedve láthatja itt, magazinunk hátsó borítóján a TIENS Hungary Kft. 10 legkedveltebb étrend kiegészítőjét az elmúlt negyedévből. Remélem, megtalálja közöttük a saját kedvencét is! Ha még sem, akkor ajánlja kedvenc termékét még több ismerősének, hogy a legközelebbi „statisztikában” már az Ön kedvenc terméke is ebben az illusztris csoportban lehessen. Nagyfejeő Attila Ügyvezető igazgató MAGAS TÁPÉRTÉKŰ KALCIUM POR LECITIN TARTALMÚ KALCIUM KAPSZULAKALCIUM POR GYERMEKEK SZÁMÁRA CORDYCEPS KAPSZULA KALCIUM RÁGÓTABLETTA CHITOSAN KAPSZULA DUPLA CELLULÓZ TABLETTA SPIRULINA KAPSZULA CINK KAPSZULA DIGEST TABLETTA

Description
A TIENS magyarországi képviseletének hivatalos, idoszaki kiadása: 2009. szeptember-október. TARTALOM * 1. Ügyvezetoi beköszönto * 2. A kínai versenykiírás nyertesei * 3. Új termék: Ganoderma Lucidum + 2 kivonat kapszula * 4. Csuka Erika: Hogy is lettem én… * 5. Raffainé Laposa Mária: Minden jó dolog… * 6–7. Dr. Tápai Mária: Gondolatok egy… * 8. Jónás László: A TIENS visszaadta az életkedvem * 9. Póta Attila: A kitartás meghozza gyümölcsét * 10. Új 8* tanácsadó: Pálfiné Hauth Mária * 11. 14 éves a TIENS! * 12. Kedvenc TIENS termékem http://www.tiensbazis.com/blog

Comments
Would you like to comment?
Sign In to post a comment
Get Free Study material and Classes, Join WiZiQ for Free!
Name: Email address: Password:
(6 or more characters)

(Enter the text you see in the picture above)

Mobile: +  

I have read and agree to WiZiQ's User Agreement and Privacy Policy
13 Members Recommend
13 Followers
Follow this Member

Your Facebook Friends on WiZiQ

Related Online Classes

Rev. Esther R. Scott
New Birth Bible Study 09/08/10 by Rev. Esther R...
Wed, September 08, 10 8:00 PM
(EST)
Copyrights © 2010 authorGEN. All rights reserved.